Bertók Lóránd (1934-2020) Debrecenben született. 1944-1952 között a Debreceni Református Kollégiumban tanult, majd a Kossuth Lajos Tudományegyetem élettan-vegytan (biológia-kémia) szakára nyert felvételt, de rövidesen (1952) a budapesti Állatorvostudományi Egyetemen folytatta tanulmányait. Állatorvosi tudományos fokozati (doktori) oklevelét 1957-ben szerezte meg. Már egyetemi hallgatóként dolgozott az Állatélettani Intézetben, a Szaporodásbiológiai Laboratóriumban, majd egyetemi tanulmányai befejeztével a Járványtani Intézetben, illetve a MTA Állategészségügyi Kutató Intézetében.