Vigyázzunk anyanyelvünkre!

I. Képet és hangot továbbító készülékeinkben furcsa dolgokat hallhat az ember. A magasan képzett szereplők – egyetemet, főiskolát végzettek nagyobbik hányada - mintha nem volnának eléggé tájékozottak a helyes magyar beszéd elemi szabályait illetően. Gyakran hallható magas rangú közszereplőktől, hogy: a pártok, akik, a bankok, akik, a vonuló békák, akik….

Szerintem. a pártok, amelyek, … a bankok, amelyek, … a vonuló békák, amelyek. Kérdésem: Az iskolai képzés hiányosságaiból eredő nyelvtani, nyelvhelyességi hibák ezek, vagy tudatos rongálása-e szép, magyar nyelvünknek?

Szinte általános hiba a – ba – be – ban – ben ragok használatánál, a nyelvi lustaság. Akkor is a – ba – be hallható, ha – ban – ben-re volna szükség. Tanult emberektől joggal elvárható – különösen, ha közszereplők -, hogy figyeljenek arra a szabályra, hogy hol? – kérdésre –ban – ben, hova kérdésre – ba – be rag illik a szó végére.

Egy kíváncsiskodó újságíró kérdése: Hová siet Közszereplő Úr? Az Országházban. Szerintem: az Országházba. Vagy: Elnök Úr! Hol tartják a mai megbeszélésüket? A pártházba. Szerintem: a pártházban.

Egyesek, még neves írók is, a legfőbb értéket, az embert is darabként emlegetik, mint valami jelentéktelen, semmitmondó tárgyat. E feladatok elvégzéséhez tizenöt darab emberre volna szükség. Szerintem: E feladatok elvégzéséhez tizenöt főre volna szükség. Sokak szerint is.

Az igekötők értelmetlen és felesleges használat sem kívánatos. Én felvállalom (divatszó) a jelzett feladatot, hallható. Kérdésem: milyen göngyöleg áll az illető rendelkezésére, amelyben a felvállaltakat óhajtja elcipelni? Szerintem, csak annyit kellet volna mondani, hogy: Én vállalom a jelzett feladatok megoldását, mert a be- igekötő jelenléte meg-magyarázhatatlan, tehát felesleges, nyelvromboló.

Az egyik neves labdarúgónk – kedvenceim közül való – azt adta hírül, hogy lehozták ezt a két mérkőzést. Arra gondoltam, hogy a magaslati helyről sikerült a tenger-szinthez közeli pályán lejátszani a mérkőzést. A hír további részéből kiderült, másról volt szó. Szerintem erről: meg-nyertük ezt a két mérkőzést. További sikereket kívánok,, de ezt a nyelvi „furfangot” a jövőben igyekezzünk elkerülni.

Egyre több idegen szóról gondolják a közszereplők, hogy azokat éltetni kell, mert ha nem használják, a műveltségi fok alacsony szintjéről tesznek tanúbizonyságot. Súlyos és ártalmas tévedés ez. Néha-néha arra is szánok időt, hogy az újságírók közleményeit olvasva megszá-moljam a bennük található idegen szavakat. Ritkán akadok olyanra, amelyiket megfelelő magyar szóval ne lehetne kiváltani. Vegyünk szemügyre néhány példát:

Egyre inkább arra fókuszálok, jelenti ki a közszereplő ma, és holnap már minden második nyilatkozó, és aki hallotta, az ennek megfelelő magyar kifejezést ( figyelek ) kitörli a szótárából. Kár.

Úgy tűnik, hogy ez a trend, hallhatjuk (már becézve is: trendi) gyakorta. Ez az idegen szó is felesleges a magyar beszédben. Mondhatjuk helyette, s ezt mindenki megérti, hogy: ez az elvárható, ilyen az irányultsága, a változás irány ezt mutatja, stb., stb.

Egyre kedveltebb, hogy paradigma váltásra van szükség. Ezzel helyettesítik azt, hogy a meglévő szabályokat, a már becsontosodott dolgokat át kellene alakítani, vagy egyszerűbben: időszerű az irányváltás. Ezek egyike se lenne érthetőbb? Sajnálatosnak tartanám.

Ma a transzparens vágott az élre, amelyet korábban jelmondatos tábla, feliratos szövetszalag, világító felirat helyett használtuk. Ma az áttetsző, átlátszó magyar fogalmakat lökte ki a nyeregből.

Lehetne vég nélkül folytatni, sőt kell, kellene. Magyar szakos tanárok, száz számara javasolhatnák – sőt követelhetnék - a helyes magyar beszéd megalapozását szolgáló, oktatási tartalmak (nyelvtan) kiemelt megvalósítását, az irodalom oktatásának színvonalára való emelését a képzés minden részletében.

Csak remélni tudom - mint vállalatgazdasági-gazdaságelemző szakmérnök - hogy nyelvőreink szívvel, lélekkel vállalnak feladatokat csodálatos nyelvünk szabályainak megőrzésében, oktatásában, a felesleges idegen szavaktól való megtisztításában.

Tanultam, vagy olvasott emlékeim egyike, hogy anyanyelvünk hivatalossá válása alig több mint másfél évszázada (1844) vált élő valósággá. A XIX. század első felében a magyar társa-dalom eleje, ereje, a nemesség és az „értelmiség” már egyre jobban érezte, hogy e téren nincs valami rendben, mert magyarul szinte csak a nép egyszerű gyermeke beszélt. A latin, a német és a francia volt a kedvelt idegen nyelv az említettek körében. Irodalom-történeti munkákban olvasható, hogy ezekhez kapcsolódott a magyar is, és a társadalom eleje, a pesti művelt társaságok, ezekből kialakult keverék-nyelven társalogtak, így leveleztek és a kor legtöbb naplóját is ezen a nyelven írták. Makaróniként emlegetik. A szépirodalmi alkotások viszont már egyre inkább magyar nyelven íródtak.

A keveréknyelv abban a körben ölt életet, ahol többen azonos nyelveket beszélnek. A keveréknyelvből, a fejlődés iránya – hiszen a nyelvújítás koráról van szó -, megítélésem szerint már jó úton járt, hiszen anyanyelvünket is befogadta, és talán elősegítette felismerni, hogy a „művelt társaság” számára is fontos az anyanyelvének tökéletes birtoklása. A nyelvújító mozgalom, Kazinczy Ferenccel az élen is, ilyen irányban hatott.

Kérdés lehet, hogy vajon miért emlegetem én ezt? Féltésből. Korábban már utaltam rá, hogy közszereplőink – a mai művelt társaság tagjai – is hajlamosak beszédjüket főként latin, kevésbé görög és a mai élő nyelvekből átvett szavakkal „fűszerezni” pedig ezt az „ízesítést” nyelvünk, csak igen ritkán igényli. Nem kellene erőltetni. A magyarnak nincs szüksége arra, hogy megint keveréknyelven beszéljen. A ma élő nyelvek közül a legerőszakosabban az angol követel magának helyet más nyelvekben.

Hangsúlyoznom kell, hogy nem az idegen nyelvek tanulása ellen emelek szót, csupán javaslom, hogy törekedjünk nyelvünket – és ez nálam minden nyelvre vonatkozik – saját szókincsével beszélni, és folyamatosan – ha úgy tetszik nyelvőrködéssel – a fejlődéshez igazítva a magyar szavakat, fogalmakat. Ez a nyelvész-társadalom feladata.

Várható ellenvetések egyike lehet, hogy sok idegen szó teljesen beépült anyanyelvünkbe, használatuk már általánossá vált. Ezzel kapcsolatban teszek említést arról is, hogy a napi beszéd szókincsében, a már említett idegen nyelvek mellett fellelhetők héber és jiddis szavak, kifejezések is, Kíváncsi lennék, a felsoroltak esetében, kikben tudatosul ez az elhangzásukkor: balhé (botrány), bóvli (értéktelen), hapsi (szabad férfi), hirig (verekedés), jatt (kézfogás, borravaló), lejm (lopás), meló (munka), sóher (fukar), topis (rongyos, rosszul öltözött) és sorolhatnám tovább.

Ezek, és a korábban említettek is, a társadalom jelentős részének beszédébe beépült, és beépülni készülő idegen kifejezések. Ám legyenek bár honnan valók, ideje lenne anyanyelvünk tisztasága érdekében nyelvi nagytakarításba kezdeni.

II. Arról már alig merek említést tenni, hogy hír- és szórakoztató csatornáink műsorcímei között is fellelhetők felesleges idegen szavak, fogalmak. A műsorújságból kigyűjtöttek közül néhányat megemlítek: Nóvum (lat), Talentum (gör. lat.), Kommentár (lat. ném.), Korrektúra (lat), Analízis (gör.), Világpanoráma (gör). A legtöbb idegen szó több jelentéssel is rendelkezik. A panoráma például mutatványos bódét is jelenthet, a Bakos Ferenc szerkesztésében megjelent (1989) szótárban, továbbá a Patika már, a Versus még nem szerepel benn. E műsorokat szívesen nézem, de a címüket a fülem hamisnak hallja.

Csupán példaként említem, hogy az egyik nemzeti elkötelezettségű havi lap egy oldalas cikkében - most még cím és név nélkül – tizennyolc idegen szóra, fogalomra akadtam, zömében latin eredetűekre. Egyetlen egy sem volt olyan, amelyiknek nem lenne megfelelője anyanyelvünkben, hasonlóan az előző bekezdésben felsoroltakhoz. Íme néhány példa, a magyar megfelelőt mellé téve: etnikum (népcsoport), probléma (megoldandó kérdés), krízis (válság), illúzió (csalóka ábránd), információ (tájékoztatás), fantom (kísértet) virtuális (látszólagos).

Feltűnő, hogy mi magyarok jó ideje már csak kommunikálni tudunk. Az IDEGEN SZAVAK ÉS KIFEJEZÉSEK SZÓTÁRA Bakos Ferenc szerkesztésében, 1989-ben így fordítja magyarra:

Kommunikáció lat.1.tájékoztatás,(hírközlés) 2. hír, információk (?) (aláhúzás, kérdőjel: DK.) közlés v. cseréje 3.rit.Közlemény – és még nincs vége, mert lehet beszélgetés, megbeszélés és amit akarsz. Ebből is látható, hogy magyarul világosabban, érthetőbben fejezhetjük ki magunkat, rendezhetjük közlendőnket, tájékoztatási feladatainkat, megbeszélni valóinkat ezen idegen szó, kifejezés mellőzésével.

Javaslatként írom, hogy a megjelenő írásokat is szín tiszta magyar nyelven tegyük közkinccsé. Ha latinos, görögös és másféle műveltségünket nem akarjuk titkolni, hiszen ez értelmetlen volna, a megfelelő idegen változatot zárójelbe tegyük a magyar mellé, mert az nem árt, ha más is megismeri. Lehet találkozni ilyen törekvésekkel, de ezek hatékonysága szinte alig érzékelhető.

Mit lehetne tenni e téren a hatékonyság javulása, javítása érdekében? Széchenyi István bölcs véleménye, hogy „Nyelvében él a nemzet”. Ismereteim szerint ez aligha képezi vita tárgyát. Fogadjuk el, és cselekedjünk ennek szellemében! Ebből kiindulva arra gondolok, hogy mindazoknak, akiknek az anyanyelv védelme fontos, fogjanak, fogjunk össze és fülünket hegyezve figyeljük közszereplőink minden szavát, írásban kifejtett gondolatait és sértő szándék nélkül ösztönözzük őket a szép, tiszta, magyar beszédre.

Íme az első lépés:

Ha én lennék a köztársaság elnöke, a munkámat segítő hivatalban nem lenne kommunikációs vezető, helyette tájékoztatási hivatalvezetőt alkalmaznék.

Egy korábbi történetet is papírra vetek. Talán ez a módszer sem elvetendő. A KDMP kis csapata: három országgyűlési képviselő és egy társadalomtudományi szakértő (politológus) járták az országot és jóra biztatták a magyart. Érdeklődéssel ültem le a tájékoztatás helyszínén az egyik székre. Elsőként az hangzott el, hogy minden szereplő húsz percet kap és, ha befejezték az előadásaikat írásban kérdések is feltehetők. Engem az érdekelt, hogy vajon hány idegen szó, fogalom hangzik majd el. Húztam a vonásokat. Az ismétléseket is figyelembe véve kilencven vonás jött össze. Ezek egyikére sem volt szükség.

A papírra írt kérdésem így szólt: Önöktől 90 idegen szót hallottam, nem lenne helyesebb szín tiszta magyar nyelven tájékoztatni a magyar választókat?

Tudom, hogy udvariatlan voltam. Talán szólnom kellett volna arról, hogy mire készülök. A válasz ennek ellenére így szólt: Mindannyiunk nevében elnézést kérek. Nekem ez azért nem tűnik fel, mert orvos vagyok, s a szakma sok idegen szót használ.

A választ adó volt a csoport vezetője, s amit hallhattam tőle az nem a sértődöttség hangján szólt.

A legutóbbi országgyűlési választás előtt a körzet kormánypárti jelöltjétől kaptunk egy kérdőívet. Ezen kiemelten a feltett kérdésekre lehetett válaszolni, továbbá bár milyen ügy érdekében véleményt is nyilváníthattunk. Tőlem, lényegét tekintve, azt olvashatta a jelölt, hogy a képviselőink a nyilvános szerepléseik során sokat hibáznak, az anyanyelvük alapvető szabályait mintha elfelejtették volna, vagy csupán mennek a „hivatásos” nyelvrombolók után.

E felhívás kiteljesedése terén kiemelkedő szerepet kellene vállalniuk az országgyűlési képviselőinknek, hiszen ők a közszereplők legelső sorába tartoznak.

Zsámbék, 2015.szeptember 01. Domokos Kázmér