MOLNOS ANGÉLA EMLÉKEZETE

A Magyar Nyelv őr(i)zőjének

                   Üzen(et) 

...A Lélek s a Csillagok közé száll,

És köszön Neki a gyenge földi test...

S hálás mindazért, amit nemzetéért tett, 

Köszöni Neki, mit Ő elérhetett. - Vetett.

Gyilok, nyíl és a kígyó mérge

Szívéig soha el nem érhetett...Népe

Nyelvét védte, őrizte, mentette.

 Gyomlálta a rosszat... Édesanya-

Nyelvünkből az Idegent kivetette, 

A jött-ment szavakat magyarra

Cserélte, s a jót újrateremtette.

Mindhalálig szerelmesen - 

Végleg megtalált Szülőföldje,

Országa, föllelt Nemzete

Szókincsét dédelgette, magához

Ölelte. Magyarjai Istenadta nyelvét

Mindhalálig védelmezte, utolsó

Legdrágább kincsét szívéhez emelte.

A Szellemtársnak útravalóul

         A csillagok felé

Bába József, Keszthely, 2008. február 20. 

 Búcsú Molnos Angélától

„Mindent adtál, amit kértem
és én nem kértem mást, 
csak amit adtál.
Uram, Te mellettem voltál!”
(Molnos Angéla: Uram, Te mellettem voltál,Csodavárás) 

Molnos Angéla jégbontó (február) havának tízenkettedik napján hunyt el, 84 évet élt. Debrecenben búcsúztattuk. Hamvait Erdélyben, Magyarandrásfalván helyezik örök nyugalomra.

    Nyelvünk oltalmazójaként ismerhettük meg Angélát, kinek rendkívüli élete volt. Nagyon sok mindenben fölöttünk állt, különb volt nálunk. Ötvennégy évig volt távol szülőföldjétől. Olasz és német egyetemeken végezte nyelvészeti, lélektani, bölcseleti tanulmányait. Utóbbiból tudományos fokozatot is szerzett. Anyanyelvén kívül sok más nyelvet ismert, annyira mélyen, hogy gondolkodni is tudott rajtuk. Egyetemeken olaszul, spanyolul, németül és más nyelven is tanított, előadott. Angolul, németül jelentek meg könyvei. A társadalom-lélektan, csoportlélektan tudósaként, lélekelemzőként sok tapasztalatra tett szert.
Külföldön élve sehol sem volt otthon. Igazi otthona a magyar nyelv volt, amit először csak-nem elvesztett, majd ettől megijedve ápolni kezdett. Miután 1996-ban hazatelepült, rádöbbent, hogy nemcsak az egyén, hanem egy teljes nemzet is elveszítheti anyanyelvét. Nem egynyelvű értelmiségként, hanem tapasztalt tudósként, felkészülve kelt a magyar nyelv védelmére. Minden idejét nyelvünknek szentelve, óvott bennünket a nyelvromlástól és nyelvhaláltól. Tudományos alapossággal feltárta, rendszerezte és mindenki számára érthető módon leírta a magyar nyelvet fenyegető veszélyeket. Sokan felfigyeltek munkáira, intelmeire. Országszerte ismertté vált. Nagyszámú újságcikket és több könyvet írt.

2002 - 2005 között az Új Idők -ben is olvashattuk nyelvművelő írásait, a Jövőnkért a magyar nyelv ügyében című cikksorozatban. Hazatelepülése előtt, 1994-ben alapítványt hozott létre. A köznyelv, a lélektani és más szaknyelvek, mint például az orvosi nyelv magyarításával, korszerűsítésével foglalkozott. Munkatársak gyűltek köré, akiket nevelt, tanított, így nyelvművelő tevékenysége nem szakad meg, szellemisége tovább él. Könyvei közül a legismertebb és legnépszerűbb a már öt kiadást megélt Magyarító könyvecske. Nevéhez fűződik a zagyvanyelv fogalmának köztudatba való bevezetése. A Czuczor—Fogarasi nagyszótár révén feltárta, megismertette a gyök, gyökfűzér és gyökrendszer fogalmát. Művei arról tanúskodnak, hogy a magyar nyelv a tudomány, a gondolkodás, a szeretet nyelve, és nincs semmi amiről ne lehetne magyarul írni. Írásaiban azt az örömélményt szeretné átadni: „…amikor az ember újra rátalál a tiszta magyar nyelvre és biztonságban, tétovázás nélkül merít kiapadhatatlan forrásából. Hogy ezt teszi, a felfedezett kincsek egyre gyarapodnak, sziporkáznak, s az erő mind elevenebben buzog fel a mélyből. Minél többen merítünk belőle, annál inkább életre kapunk mi, akik eleink csodás nyelvében születtünk.” (Molnos Angéla). Szilárdan meggyőződött arról, hogy a magyar nyelv megmentését magunkkal kell kezdjük: „Nyelvünk védelmének nincs más út-ja, minthogy ki-ki szüntelenül javítsa, fejlessze saját nyelvhasználatát. Meg kell tanulnunk újra magyarul, mégpedig tisztán magyarul. Ez mindenkire vonatkozik, akinek szívügye ősi nyelvünk fennmaradása és vele a magyarságé.” (Molnos Angéla). Írásain kívül mások műveit is kiadta, gondozta, melyek szintén tiszta magyar nyelven íródtak. Felkarolta, támogatta a székelyföldi szentábrahámi Benedek Elek Tanházat, az erdélyi magyarokat.
Mindannyian, kik ismertük, tiszteltük, csodáltuk tudását, személyiségét és mindazt, mit értünk, a magyarságért tett. Elszántan, a végsőkig harcolt édes anyanyelvünk, nemzetünk megmentéséért. Áldásnak tekinthetjük, hogy általa megismerhettük és újratanulhattuk tiszta magyar nyelvünket. Istennek legyen hála életéért és munkásságáért, —s amiben Angéla reménykedett— áldás legyen mindazok munkáján, kik hasonló szívóssággal, hűséggel és ügybuzgalommal folytatják tevékenységét.

Göncziné Orbán Ildikó

Zsigmond Ibolya, a szentábrahámi Benedek Elek Általános Iskola magyar szakos tanárnője által összeállított forgatókönyv

Elhangzott: Dr. Molnos Angéla hamvainak örök nyugalomra helyezése alkalmából
Magyarandrásfalván
2008. Ígéret havának 18-ik napján

1. Énekes:

                   / Énekelve, méltóságteljes tartással vonul be, kézen fogva vezeti az 
                    első osztályosok csoportját. Utánuk, az ének üteméhez igazodva, 
                    egyes sorban vonulnak a felsőbb osztályos tanulók.
                    A csoport tagjai népviseletbe öltöznek. /

                   „Hej, én édes jó Istenem,
                   Oltalmazóm, segedelmem,
                   Vándorlásban reménységem,
                   Ínségemben légy kenyerem.

                   Vándor fecske sebes szárnyát,
                   Vándorlegény vándorbotját,
                   Vándor székely reménységét,
                   Jézus, áldd meg Erdély földjét.

                   Vándor fecske hazatalál,
                   Édesanyja fészkére száll, 
                   Hazajöttünk, megáldott a
                   Csíksomlyói Szűz Mária.”
                                                                        / Régi székely Himnusz 
                                                          vagy: Csíksomlyói Mária-siralom, kb. 1350-ből /

Mind:                 / halkan mondják /
                   „Vándorfecske hazatalál
                     Édesanyja fészkére száll.”

1.
                    Erdélyben születtünk, és magyarul beszélünk. Édesanyánktól tanultuk 
                    az első szavakat. Ez az anyanyelvünk.

2. 
                    „Anyám szava, ölelő, lágy, meleg szó.”
                                                                          / Bartalis János: Szavak/

3.                 
                    „Ring a bölcső, ringadoz,
                     Hajló nádszál ingadoz.”
                                                                            / Népköltés /

2. Énekes:

                    „Serkenj fel kegyes nép, mosolyog az hajnal
                     Aranyszál tollakkal repdes, mint egy angyal.”

Mind:
                   „Ingó-bingó zöld fűszál
                    Szépen felöltözik
                    Liliom rózsával
                    Meg is törülközik.”

                                         / Millenniumi Daloskönyv, Király László: Halljátok-e a dalt? /

4.
                   „Nyisd ki, Isten, kis kapudat,
                   Hadd lássam meg szép napodat.”

Mind:
                  „Süss fel nap,
                   Fényes nap!”
                                                         / Népköltés /

5.
                  „Süss, süss, napsugár
                   Bimbóra virágra
                   Süss le május hajnalán
                   Az egész világra!”
                                                        / Népköltés /

6.
                 „Ess, eső, ess
                  Holnap délig ess,
                  Hullj a rétre,
                  A vetésre,
                  Ess, eső, ess!”
                                                        / Népköltés /

7.
                  „Ess, eső, ess!
                   Búza bokrosodjék,
                   Zab szaporodjék!”
                                                        / Népköltés /

Mind:
                  „Rét, ökör, régi törvény
                    Haj, regü, rejte!”
                                                       / Népköltés /

2.
                      „Süss fel nap,
                       Fényes nap!
                       Kertek alatt
                       A kisbárány
                       Majd megfagy.”
                                                                  / Népköltés /

6. Tanuló:
                      „Bújj, bújj, zöld ág,
                       Zöld levelecske!
                       Nyitva van az aranykapu...”
                                                                  / Népköltés /

1. Tanuló:
                    / V. osztályosok csoportjából /

                       „Azon ereszkedék fodor, fehér bárány
                        A napot s a holdat szarva között hozván
                        A fényes csillagot a homlokán hozta,
                        Kit szép aranyperec aj! a két szarvába
                        Aj a két oldalán két szép égő gyertya:
                        Mennyi szőre-szára, annyi csillag rajta.”
                                                                 / Népköltés: Júlia szépleány /

Mind:
                       „Mese, mese, meskete...”

2. Tanuló:
                        „Amott keletkezik
                         Egy kis kerek pázsit,
                         Abban legelészik
                            Csodafiú szarvas.”
Mind:
                        „Rét, ökör, régi törvény
                         Haj, regü, rejte!”
                                                                / Népköltés /

3. Tanuló:
                         „Szavainkon anyacsókos illat,
                          fellebben a bánat fellege,
                          s előjön, mint sötétben a csillag
                          közös fészkünk minden melege.”
                                                                / Mécs László: A közös fészkek melege /

1. Tanuló:
                      / VI-VIII. osztályosok csoportjából /

                         „Így hallottam én ezt a szót:
                         „Kenyér”, és „Föld”, és „Só”, és „Öröm”.
                                                               / Szemlér Ferenc: Szavak /

2. Tanuló:
                            „Különös szép szavak. Erdőszagú-
                             mezőszagú szavak: termő szavak.”

3. Tanuló:
                           „.......................... rozsoknak
                             barnája. Búzáknak aranya,
                             zaboknak sárgája.
                             Muskotályok hamvassága.
                             Mézes szőlők cukrossága,
                             Érett almák komolysága.”
                                                             / Bartalis János: Szavak /

Mind:
                            „Miattuk érzem, hogy itthon vagyok.”
                                                            / Szemlér Ferenc: Szavak /

4. Tanuló:
                           „Ismerek itt minden embert,
                                                 tudom a dombok nevét,
                            ismerem a hosszú őszök szépsugarú 
                                                                          melegét,
                            itteni föld nyárja-napját, 
                                                           esővizű tavaszát,
                            irgalmatlan teleinek szép 
                                                           kékcsillagú fagyát.”
                                                               / Salamon Ernő: Ma az ember úgy hányódik /

5. Tanuló:
                            „A Hargitát, ha zúgni kezd,
                             Mély áhitattal hallgatom.
                             Évezredes ős szimfóniába
                             Elvész ilyenkor dalom.”
                                                             / P. Jánossi Béla: Erdély a hazám /

6. Tanuló:
                            „Zord bérceket, fenyős havasokat,
                             Lankát, völgyet, virágot, sasokat,
                             Mindent magamhoz ölelek.”
                                                            / P. Jánossi Béla: Erdély a hazám /

7. Tanuló:
                             „Ti örökké névtelenek, szép 
                                                                     szakállas őseim,
                              Számlálatlan századokon földbe-
                                                                     költözöttjeim,
                              riadalmas életűek (jól tudom:
                                                                     nem gazdagok!)
                              köszönöm nektek, hogy ide, éppen
                                                                      ide hoztatok!”
                                                       / Salamon Ernő: Ma az ember úgy hányódik /

8. tanuló:
                              „Ezt az erdőt megtartjuk, barátom!
                               Fent, itt fent szabadon, mélyen
                               lélegzik a tisztás, emelget;
                               lábhoz eresztett puskával állunk be
                               fának, hajunk a Holdra lobog.
                               Szürkület után Európa s Ázsia
                               fényei arcunkba közelről sütnek,
                               térdünkig érnek a suttogó árnyak,
                               ágroppanások, vadmorranások,
                               térdünkig csak, barátom.
                               Valahol itt legelészget a Csodaszarvas;
                               eltunyul, agancsa hull,
                               hogyha nem űzik.
                               Hol vannak hát a hajtók, barátom?!
                               Puffadjon vörösbe arcuk,
                               pattanjon szemegolyójuk,
                               s hadd fújják, csak fújják
                               itt körben
                               azokat a kürtöket!”
                                                                             / Farkas Árpád: Vadászat /

9. Tanuló:
                             „Ott álltam fenn a Hargitán,
                              Kis népem mondás szent hegyén.
                              Alulról apró gyémánt gyöngyszemek:
                              Székely falucskák csillogtak felém.

                              Közöttük, mintha gyöngyfüzérré
                              Fűzné fel őket, négy ezüstszalag,
                              Négy ősi szent folyónk: az Olt, Maros
                              S a gyors Küküllő- pár szaladt.”
                                                                           / Farcádi Sándor: Hun hegyek között /

10. Tanuló:
                             „Ez az a hely,
                              ahová vágy, s kedv
                              bárhonnan visszahív.
                              Ez az a hely, hol
                              nyugalmas ritmussal
                              dobog a szív.”
                                                                        / Lendvay Éva: A haza /

1. Tanuló:
                                       / VI-VIII. osztályos tanulók csoportjából /

                              „…a Házsongárd,

2. Tanuló:
                                a Farkas utca,

3. Tanuló:
                                az a két cserefa Farkaslakán,
                                az úttól kicsivel beljebb,

4. Tanuló:
                                és a Segesvár melletti
                                                 nagymező is,

5. Tanuló:
                                s a kökösi híd,

6. Tanuló:
                                Mádéfalva és Kisbacon

7. Tanuló:
                                a marosvécsi kastély,

8. Tanuló:
                                Cegléd piacától az út Temesvárig

9. Tanuló:
                                és Csomakőrös,

1. Tanuló:
                                a nagyenyedi Kollégium és Zágon

2. Tanuló:
                                magas Déva vára,

3. Tanuló:
                                a megválasztható torony,

4. Tanuló:
                                a nagymajtényi szomorú zászlók

5. Tanuló:
                                Világos csüggedt mezeje

6. Tanuló:
                                és a beszakadt körmű asszonyok

7. Tanuló:
                                a pityókabokrok

8. Tanuló:
                                a kicsorbult kaszák

9. Tanuló:
                                a beérő búzavetések   

1. Tanuló:
                               a kerítéseken áthajló almafák

2. Tanuló:
                               magas Déva vára

3. Tanuló:
                               Zágon

4. Tanuló:
                               a két időtlen-örök cserefa

10. Tanuló:
                               egy-egy megtalált szó…”
                                                               / Molnos Lajos: Hátország /

Mind:
                               „Él Erdély, s Erdély szívében a szó.”
                                                               / Szentimrei Jenő: Vagyunk /

11. Tanuló:
                               „Be kell hordanunk, hajtanunk 
                                                                 mindent.
                                A szavakat is. Egyetlen szó,
                                Egy tájszó se maradjon kint.
                                Semmi sem fölösleges.

                                Zuhoghat akár negyvenezer nap
                                és negyvenezer éjjel, ha egy
                                buboréknyi lelkiismeret-
                                furdalás sem követi a bárkát.

                                Mert leapad majd a víz.
                                És fölszárad majd a sár.

                                És akkor majd a megőrzött,
                                A meglévő szóból újra-
                                teremhetjük magát
                                az első búzaszemet,
                                ha már igével élnünk
                                tovább nem lehet.
                                                                  / Kányádi Sándor: Noé bárkája felé /

12. Tanuló:
                               „A Nyikó vizén, Küküllőn, Maroson és Olton
                                dagasztóteknőbe ülnek,
                                mosóteknőbe szállnak
                                a gyermekek,
                                s egyikük eljut az Óceánig.

                                Felségvizeinken hajók süllyednek olykor
                               A patkányok hagyják el mindenekelőtt
                               a fedélzetet.

                               Nem vagyunk mi hejdehely-legények
                               másodtisztek sem vagyunk,
                               nem vagyunk derék kapitányok.
                               Volnánk csak jámbor hegedősök
                               kórémuzsikával,
                               pici furulyával
                               szorongó torokkal,
                               elkékülő szájjal,
                               görcsbe-rándultan is
                               fújjuk, ugye, Bátyám,
                               végső pillanataig,
                               miként ama zenekar
                               a Titanic
                               fedélzetén.
                                                                  / Farkas Árpád: Kányádi Sándornak /

13. Tanuló:
                               „Minket keleti szél, minket északi dér,
                                szikkasztó déli hő egyként megpróbálhat,
                                de bennünk élet készül…..
                                hát sem a hő, sem a hó
                                már soha meg nem állhat,
                                számot sem tevővé
                                minket nem gyomlálhat.”
                                                                / Magyari Lajos: Újfajta regölő /

14. Tanuló:
                               „Én most is azon a földön állok, élek
                                hol ükök és dédek vért és verejtéket
                                sohasem sajnáltak a televénytől.”
                                                              / Magyari Lajos: Üzenet /

Mind:
                               „Apám,
                                nagyapám,
                                szépapáim
                                keresték itt a kenyeret.”
                                                            / Cseke Gábor: Élők földje /

14. Tanuló:
                              „Rád testálom
                               e földet amelyben évszázadok óta
                               a te őseid csontjai is itt porlanak
                               rád testálom a zsendülő vetést
                               a roggyant sírokat
                               a höngörgő követ patakot bokrokat
                               a legszentebb jussodként
                               kik neveden szólítanak
                               a szavakat.”
                                                                           / Molnos Lajos: nem ajándékként /

15. Tanuló:
                               „Aki messze indul, emlékeit is viszi magával
                                s rokonná válik a felhővel, földdel,
                                                                       az út menti fával…
                                Hazája lesz a nagyvilág s a vándorbot
                                                                        ha el is vásik,
                                szülötte földje ugyanaz, bárhol járjon,
                                                                       sohase másik.
                                Mint lábunkban a lépés, mint kézben
                                                                          a mozdulat-
                                Úgy él bennünk, sohase szolgálunk
                                                           nálanál nagyobb urat.
                                S a nyelv, melyen a legtitkosabb
                                                         gondolatok szárnyra kelnek,
                                bennünk rejtezik, mint felnőttben az
                                                              örökifjú gyermek.
                                Eldobhatjuk a terhet, ellophatják kis
                                                             batyunkat tőlünk-
                                utolsó útravalónk marad s lesz:
                                                                legerősebb őrünk.”
                                                            / P. Buzogány Árpád: Hosszú útra való szavak /

16. Tanuló:
                               „Veled születtem és veled halok meg.
                                Első s utolsó szó az ajkamon
                                te voltál, s te leszel. Te vagy
                                a bölcső és a sírhalom.
                                Ábrányi áhitatával ha szólok
                                „Ó, szép magyar nyelv!”- ódának elég?
                                Vagy más kéne, nagy lángot gyújtanom,
                                amelyben minden fölszikráz, s elég?
                                Mi adhat képet rólad, mi tehetne
                                a méltó helyre, székedbe anyánk,
                                minden magyarnak édes anyanyelve
                                hogy jól vigyázzunk rád, s vigyázz reánk?
                                Az ősi istennőt látom tebenned,
                                ki szül, teremt, beszélni megtanít,
                                ha szűk-et mond, jól összevonja száját,
                                ha tág-at, tágra nyitja ajkait.
                                Az öcs kisebb, a száj is összetartóbb,
                                a báty nagyobb, a száj is nagyra tárt,
                                a gömb, a gomb szabályosan mutatja
                                a fogalom sajátos vonalát.
                                Szemléltető, szép oktatás, az ősi!
                                A gyermekkor s a gyermeki Idő
                                játékos módszere, a nagy múlt,
                                amelyből nyelvünk gazdagon kinő.
                                E nyelv, mely élt, nyelveket megelőzve,
                                s amely virul, ma sem hajolva őszbe!

                                Első s utolsó szó az ajkakon,
                                a bölcső és a sírhalom, 
                                ez vagy minden magyarnak, drága nyelv,
                                nem csorbíthat meg semmiféle elv,
                                nem szűkíthet le pár szegény rokonra,
                                holott kiterjedtél rég annyi honra,
                                nem űzhet csúfot nagyképűn veled,
                                bár bölcs korokról vall ős jelleged,
                                te kulcs megannyi rozsdamart titokhoz,
                                kard, mely csomót egy vágással feloldoz!
                                Szerethetünk hát nyelv, becsülhetünk,
                                lehetsz a régmúlt s a jelen nekünk,
                                eltöltheted a szívünk és agyunk,
                                megvallhatod, hogy kik és mik vagyunk,
                                lehetünk egy veled a születéstől,
                                addig, mikor már nincsen irgalom-
                                te legdrágább részünk az egészből,
                                a bölcső és a sírhalom.” 
                                                                / Kiss Jenő: Óda az anyanyelvhez /

17. Tanuló:
                               „Ha már elfogy az út előlünk,
                                ha nem tudjuk, merre van előre,
                                ha már a májusi szikrázó fénytől
                                se kapunk jártányi erőre,
                                ha már botokká válnak
                                körülöttünk a zsenge ágak,
                                vadak lesnek ránk, s minden
                                tüske csak visszafelé rángat;

                                ha a csillagokat is ellopják tőlünk
                                s a kenyeret kezünkből kiragadják-
                                csak a gondolat maradjon friss,
                                mint bolyban a szorgalmas hangyák.

                                Mert, ha szólni tudunk még,
                                Nem maradhatunk szegények;
                                Itt az is kincs, ha felhangzik
                                Anyánk nyelvén egy ének.

                                Majd csak a remény marad meg
                                S mellette mindennapi jármunk,
                                De ünnep az, ha kimondjuk
                                Valamelyik gyönyörű álmunk

                               
                               Szabadságról és szeretetről
                               S aztán nagyot hallgatunk, mint a vének,
                               de az is ajándék, ha ezzel
                               Legalább holnapig élek-

                               S ha a remény is már elhagy,
                               -nem simogatnak, nem vesznek ölbe-
                               a legszebb vágyakkal együtt zuhanunk
                               az anyanyelvből-az anyaföldbe.”
                                                            / P. Buzogány Árpád: Az út, amit megjártunk /

10. Tanuló:
                              „Kísérőm az életemben,
                               pártfogóm, igaz tanúm,
                               örömömnek eredője, bánatokra 
                                                                   jó szavúm 
                               szép, egyetlen anyanyelvem.”
                                                           / Salamon Ernő: Ma az ember úgy hányódik /

14. Tanuló:
                              „….erdőn fakadt gyöngyvirágok
                              Pünkösdi kankalin: a mennyország 
                                                                       kulcsa
                             …..virágos szárnyatokra
                             bocsátom lelkem,
                             a lélek-sötétből kikelek
                             -hogy vigyetek.
                             Szavak.”
                                                      / Bartalis János: Szavak /        

9. Tanuló:
                             „Anyanyelvem,
                             te édes-keserű,
                             szépen zengő
                             arany hegedű,
                             anyánk ajkán
                             drága ének:
                             köszönet
                             mindenért néked!”
                                                   / Török Elemér: Köszönet mindenért néked /

Kivonulás énekszóra:
              / A hátulsó sor indul, majd rendre csatlakoznak az előtte álló sorok.
                Kígyózó sorokban, szép tartással, lassan vonulnak.
                Legvégére marad az énekes. /

1. Énekes:
                                „Erdő mellett eltévedtem
                                 Subám fejem alá tettem
                                 Összetettem két kezemet 
                                 Úgy kértem jó Istenemet. 

                                 Én Istenem, adjál szállást!
                                 Mert meguntam a járkálást,
                                 A járkálást, a bujdosást,
                                 Az idegen földön lakást.

                                 Adjon Isten jó éjszakát
                                 Küldje hozzá szent angyalát,
                                 Bátorítsa szívünk álmát
                                 Adjon isten jó éjszakát!”
                                                  / Ezer esztendő - Millenniumi Daloskönyv /

Elhunyt Dr. Molnos Angéla

„Amikor a nyelvész, lélekgyógyász több évtizedes külföldi tartózkodás után 1996-ban végleg hazaköltözött és Debrecenben telepedett le, társaival létrehozta a  Lélektani Szaknyelv Megújításáért (LSZM) közhasznú alapítványt, amelynek kiadványaival a magyar nyelv tisztaságáért folytatott szó szerint  harcot. Kérlelhetetlen ellensége volt a nyelvrontásnak, az idegen szavak indokolatlan használatának. Ezek magyar változatát tartalmazó, 1998-ban megjelent Magyarító Könyvecske című kiadványa Orbán Viktor kormányfő elismerését is kiváltotta, aki azt 2000. április 11-én a Magyar Nyelv Hetének első napján méltatta.   Molnos Angéla barátságát csak azok érdemelték ki, akik magyar szavakat használva tudtak vele beszélni, és nem kedvelte azokat, akik tudásukat az idegen kifejezések halmozásával igyekeztek bizonyítani.  A helyes beszéd elsajátításához alapműnek tekintette Czuczor Gergely és Fogarasi János szótárát, a szógyökrendszer ismeretét és helyes alkalmazását. Kiemelt fontosságot tulajdonított a rovásírásnak - ennek betűivel vésette otthona kapujára: A magyar nyelv hajléka -, mert, mint mondotta, a rovásírás és a tiszta magyar nyelv összhangban vannak, egy tőről fakadnak.

                                                                (Szakács Gábor, Friedrich Klára írása, 2008, Demokrata)

A MAGYAR NYELV ŐRANGYALA

      Már szinte félve veszem fel a távbeszélő kagylóját, nyitom ki az újságot, kapcsolom be a rádiót, mert attól tartok, hogy arról értesülök, hogy ismét egy jó és pótolhatatlan ember hagyta el nemzetünket. Alig egy esztendő leforgása alatt Badiny Jós Ferenc, Forrai Sándor, Kabay Lizett és februárban Dr. Molnos Angéla lélekgyógyász, a magyar nyelv őrangyala távozott közülünk.

Megtisztelt és kitüntetett azzal, hogy Szakács Gáborral együtt barátjának, munkatársának tekintett. A legkeményebb területen vívta mindennapos, olykor eredménytelennek tűnő harcát; a magyar nyelv szeretetét és tisztaságát igyekezett elfogadtatni. Tette ezt akkor, amikor a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete (MTANYI) a kisujját sem mozdítja a tömegtájékoztatásból, szakmai kiadványokból és hétköznapi beszédből ömlesztve reánk zúduló idegen kifejezések és szavak magyarítása érdekében. Ha valaki, akkor ő megtehette volna, hogy sodortatja magát ezzel az árral, hiszen vagy fél tucat nyelvet beszélt kifogástalanul, mégsem ezt az utat választotta. Sőt, éppen széleskörű ismeretei döbbentették rá a magyarságra leselkedő legnagyobb veszélyre, a nyelvromlásra, amelynek futótűz szerű terjedése, az idegen szavak tömeges, ráadásul rosszul értelmezett térhódítása a nemzet biztos végét jelenti. És ez nem csupán rémlátomás. Ne feledjük! A XVI-XVII. században három részre szakadt országot az idegen fennhatóság ellenére a magyar nyelv tartotta meg továbbra is egységes egésznek. 

A világot látott, erdélyi szülőktől származó tudós asszony több évtizedes, huzamos külföldi tartózkodás után 1996-ban Londonból költözött Debrecenbe és azonnal munkához látott. Létrehozta "A Lélektani Szaknyelv Megújításáért (LSZM)" közhasznú alapítványt és társaival sorra állította össze azokat a kiadványokat, amelyekkel az MTANYI maradt adósa népünknek. Ezek közül is a legfontosabb az 1998-ban megjelent Magyarító Könyvecske, amely 5100 közhasználatú idegen címszó magyar változatát közli. A sok kiadást megért kötet több, mint nyolcezer eladott példánya azt jelenti, hogy sokan értették meg üzenetét és beszédüknek, írásuknak, életüknek elengedhetetlen segítőtársává lett. Ezt a kiadványt 2000. április 11-én, a Magyar Nyelv Hetének első napján Orbán Viktor akkori kormányfő méltatta. 
Angéla saját tevékenységét nyelvvisszaújításnak nevezte, amivel arra utalt, hogy "anyanyelvünk nem nyelvújítást igényel első segélyként, hanem ama eredmények védelmét, amelyeket a 18. sz. utolsó és a 19. sz. első két negyedében elértek a nyelvújítóink." 

Szomorúan látta, hogy az arra hivatottak közül, alig akadt, aki szót emelt az általa zagyvanyelvnek nevezett beszéd terjedése ellen. A tanultabb néprétegek, ahogyan régen, úgy napjainkban, még divatot is csináltak abból, hogy minél több idegen, főleg latin kifejezést használjanak, mintha tudásuk ezek számától függene. "Hogy mégis megmaradt számunkra magyar anyanyelvként, az egyedül a parasztságnak köszönhető" - mondotta egyik nyilatkozatában. 
Szinte első volt, aki Czuczor Gergely és Fogarasi János csodálatos magyar nyelv szótárát helyezte a középpontba, ahogyan a gyökrendszer ismeretét és helyes használatát is. Évekkel később más, az övéhez nem fogható tudású személyek is rávetették magukat a témára divatból - persze Molnos Angéla nevének említése nélkül - tücsköt-bogarat összehordva könyveikben. Márpedig a nyelvészetet nem lehet hebehurgya módon kezelni, ez a tudomány sok évtizedes felkészülést és előtanulmányt igényel. 

A tudós asszony kiemelt fontosságot tulajdonított rovásírásunknak, házának kapujára a következő rovásfeliratot vésette: A magyar nyelv hajléka. Kiadványait ennek betűivel díszítette is. Erről így fogalmazott: "Először is gyönyörű, de egyben nagyon okos, takarékos írás is, amely együtt született az ősi nyelvvel... Azért is fontos megtisztítanunk nyelvünket, mert csak akkor tud tovább lépni, hogy megfeleljen a mai kor követelményeinek. Zavaros nyelvet ugyanis nem lehet fejleszteni. Nekem természetes, hogy a magyar rovásírás és a tiszta magyar nyelv összhangban van. Egy tőről fakadnak, a magyarságunk részei." 
Ezek után könnyen érthető, hogy miért vállalta el a Forrai Sándor Rovásíró Kör felkérésére a 2002. évi Kárpát-medencei Rovásírásverseny védnöki tisztét és látta el évről évre kiadványaival annak valamennyi résztvevőit. Ennek nyomán lett a "Hogyan mondjuk magyarul?" a versenyek kötelező feladványa.
Molnos Angéla távozása szinte pótolhatatlan űrt hagyott maga után, és csak reméljük, hogy nyelvhelyességet őrző kis csapata tovább tud haladni az általa megkezdett úton. Annyival mi is tartozunk neki, hogy nem hagyjuk veszni mindazt, amire egész életét feltette. Mert ő ismerte és megszívlelte Széchenyi István korszakos mondását: 
"Nyelvében él a nemzet!"

Friedrich Klára, 2008 február

Dr. MOLNOS ANGÉLA HAGYATÉKA 

Debrecen szellemi élete egyedülálló személyiségét vesztette el. Molnos Angéla 84 évesen elhunyt. 1994-2000 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem Lélektani Intézetében angol-magyar szakfordítást oktatott. Szójegyzéke Lélektani szakfordító címmel jelent meg és tanítványai megértették, hogy a lélektant tanulva mekkora nehézséget okoz az eluralkodó, élettelen és titkosított szaknyelv. Nehezebben lehetett volna nála alkalmasabb oktatót találni az angol és lélektani szaknyelv rejtelmeinek tanítására. Olaszországi, dél-amerikai, németországi lélektani, nyelvészeti, bölcseleti egyetemi tanulmányait követően különböző földrészeken társadalomlélektani kutatásokat végzett majd pályát változtatva tizenöt éven át londoni magánrendelőjében lélekelemző (pszichoanalitikus) kezeléssel foglalkozott. Ezeknek eredményeit tudományos folyóiratokban közölte és nagysikerű könyvet is írt belőlük, amelyet az angol kiadást követően japánra is lefordítottak. Magyarra a szerző ültette át: „Az idő kérdése” címmel jelent meg.

Molnos Angéla ötvennégy év után, 1996-ban tért vissza Magyarországra és Debrecenben telepedett meg. Nagy feladat hozta haza és éltette. Az általa oly magasra értékelt magyar nyelv megújítására fordította minden erejét. Igen magas szinten ismerte az olasz, spanyol, német, francia és angol nyelvet. Elképzelhetjük, mennyire kellett tudnia angolul, hogy sikeres londoni magánrendelést fenntartó lélekelemzőként (pszichoanalitikusként) felismerje betegei véghetetlen gondolatfolyamában a rejtett feszültségekre utaló nyelvi jelzéseket, de igazi otthona a magyar nyelv volt. Hazajőve, látva a Piac utca üzleteinek feliratait, olvasva a sajtót, hallgatva és nézve a különböző csatornákat, ráébredt arra, a magyar nyelvet mekkora veszély fenyegeti. Jól tudta, a magyar nyelv micsoda érték, tömörsége, pontossága, árnyaltsága roppant kifejező erőhöz juttatja. Ám a magyar nyelvbe betoluló idegen eredetű szavak homályossá, bizonytalanná teszik a mondatok értelmét, megnehezítik és zavarják a gondolatok és érzések kibontakozását. Ezért Molnos Angéla az idegen eredetű szavak magyar megfelelőkkel való helyettesítésre törekedett. Magyar szónak azt tartotta, amely a Czuczor—Fogarasi nagyszótárban tárgyalt gyökrendszer segítségével képezhető. Hogy mit értünk gyökön, példának lásd a gépies szótagolás (pl. o-kos, gyö-kön, sze-rint, ka-nász) helyett a gyökök szerint tagolt szavainkat: ok-os, gyök-ön, szer-int, kan-ász.

Nyelvművelő munkássága részeként Molnos Angéla nagyszámú újságcikket és több könyvet írt, a legismertebb a már öt kiadást megélt Magyarító könyvecske. Tavaly, 2007-ben jelent meg „Gyógyítsunk magyarul!” címmel kiadott orvosi szakszószedete, amely nemcsak az orvosi nyelv megújítását mozdíthatja elő, hanem a betegeknek is segíthet a számukra idegen nyelven írt orvosi kifejezések megértésében.

Saját alapítványt létesített, műhelycsoportokat hozott létre. Gyönyörűen felújított cívis házának bejárata fölé rovásírással íratta ki: „A magyar nyelv hajléka”. Szoros kapcsolatban állt a városvédőkkel, támogatta a Debreceni Értékmentő Alapítványt, amelynek tagjai szintén magukévá tették a magyar nyelv megőrzésének szükségességét.

Molnos Angéla hamvait május 18-án a Székelykeresztúrhoz közeli Magyarandrásfalván helyezik végső nyughelyére.Mutassa emlékezetének elevenségét a magyar nyelvhasználat épülése is! (Vált. K:A.)

Dr. Végh László

Tisztelt Ismeretlen és Kedves Ismerős Levelezőtársak!
 
Örömömre szolgál, és köszönöm, hogy levelezőtársuk, levelezőtársatok lehetek.
 
Több – remélhetőleg – közérdeklődésre számot tartó kérdést tartogatok már jó ideje én is a tarsolyomban. Az egyik felvezetéséhez a minap hozzá is kezdtem. Ránéztem azonban a naptáramra, és látom, ezen a héten lesz a Líviák és a Lídiák névünnepe. Szándékomat emiatt módosítottam.
 
Tavaly óta ehhez a naphoz ugyanis nekem, nekünk nagy szomorúság is kötődik. S ha tudnak, (tudnának) róla, barátain kívül ugyanígy érez(né)nek majd ezen a napon a lélektan és lélekgyógyászat szakemberei, nyelvőrzők, debreceniek és magyarországiak, erdélyiek és magyar anyanyelvűek szerte a világban…..
 
Tavaly ezen a napon ment el dr. Molnos Angéla…
 
Ötvenöt évi külföldi távollét után visszatért hazájába, és Debrecent választotta új otthonának. Ő is észrevette azt, amit sokunk, és amit Magyarországra, Debrecenbe visszalátogató külföldön élők is: a magyar nyelv használatának visszatetszést keltő helyzetét. Különösen a '90-es évektől a bolt-, kirakat-, intézményfeliratok, vállalkozásnevek „önmeghatározásai", a megszólítani kívántak köre mintha egy csapásra megváltozott volna! Ezek a táblák, feliratok nap mint nap látható jelzőanyagai lettek egy értékeinket elkoptató, elsodró folyamatnak, amely a gazdaság, a tudomány, a tömegtájékoztatás, a szórakoztatás, az oktatás-nevelés és a hétköznapi nyelv használatában elindult. No és jelzőanyagai annak is, hogy valami nagyon nincs rendben itt lélekkel, önértékeléssel!!!….
 
Molnos Angéla itt Debrecenben nem új lélekgyógyászati módszer alapjait tette le, azt ő - a rövid lélekelemző kezelés kidolgozásával, azt világhírűvé téve, – már korábban Londonban megtette. Debrecenben az indokolatlanul, a közérthetőséget zavaró, az értelmes tanulást megakadályozó idegen szavak használatát elvetendőnek tartó tárgykörű könyvek sorát jelentette meg!
A "Lélektani szakfordító", a „Magyarító könyvecske", a „Gyógyítsunk magyarul" című munkái szótárak. A „Szent és sérthetetlen", a „Jövőnkért, a magyar nyelv ügyében" című könyvei pedig a magyar nyelv szépségének, szavainak hihetetlen, egyedülállóan erős, kifejező erejének elemzés-gyűjteményei. 
 
A debreceni származású egyetemi tanárnak, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának, dr. Bertók Lórándnak szavait idézve: Tudja-e valójában Debrecen, milyen nagy egyénisége távozott el köréből?!
 
Ebben az értékmegőrzésben résztvevők, tudjuk. Nehezen törődünk bele, hogy Ő már valahol az Égi Mezőkön jár. Ott is a „szent és sérthetetlent" tanulmányozza és védi? Lehet, ott erre nincs szükség!?
 
                                                                                                             Üdvözlettel: Kiss Anikó, NAPLÓ AGORA számára
 

MOLNOS ANGÉLA EMLÉKÉRE

Első s utolsó szó az ajkakon,
a bölcső és a sírhalom, 
ez vagy minden magyarnak, drága nyelv,
nem csorbíthat meg semmiféle elv,
nem szűkíthet le pár szegény rokonra,
holott kiterjedtél rég annyi honra,
nem űzhet csúfot nagyképűn veled,
bár bölcs korokról vall ős jelleged,
te kulcs megannyi rozsdamart titokhoz,
kard, mely csomót egy vágással feloldoz!
Szerethetünk hát nyelv, becsülhetünk,
lehetsz a régmúlt s a jelen nekünk,
eltöltheted a szívünk és agyunk,
megvallhatod, hogy kik és mik vagyunk,
lehetünk egy veled a születéstől,
addig, mikor már nincsen irgalom-
te legdrágább részünk az egészből,
a bölcső és a sírhalom.
 / Kiss Jenő: Óda az anyanyelvhez /

Mintha Angéla szavai csendülnének fel a fenti idézetben, melyek életében és jelen életünkben is arra buzdítanak, ápoljuk, oltalmazzuk drága anyanyelvünket, és ne hagyjuk elveszni.
Molnos Angéla nyelvész, lélekgyógyász, egy éve, jégbontó (február) havának tizenkettedik napján távozott közülünk. Hamvait kívánsága szerint a magyarandrásfalvi temetőben, családi sírban helyezték örök nyugalomra.
Egész élete, ahogy ő fogalmazott, a nyelvek tanulásának története és a nyelvek elválasztásának kísérlete. Úgy látta, a magyar nyelv mai helyzetében ez az egyedüli megoldás: „mindenki folyamatosan tanuljon magyarul, és legalább egy másik nyelvet sajátítson el magas szinten.” Úttörő munkája révén átadta nekünk azokat az alapköveket, melyekre tovább építhetünk. Bevezetett minket tiszta magyar nyelvünk, gyökrendszerünk világába. Megtanított arra, figyeljünk szavaink jelentésére. Tanácsokkal látott el, hogyan ismerhetjük fel nyelvünkbe betolakodó idegen szavakat, kifejezéseket. Ha nem tudtuk magyar megfelelővel helyettesíteni az idegen szót, segített gondolkodni. Igazán annak örült, ha felfedezte igyekezetünket, hogy jobban szeretnénk beszélni magyarul.
„Akivel én találkozom — nyilatkozta — igyekszem megfertőzni. Csodálatos érzés, amikor hallom, hogy már saját magát javítja az illető. Akkor tudom, hogy jó úton vagyok.” Jelmondata volt, hogy a nyelvtisztítást magunkkal kell kezdjük. Környezetünkben csakis akkor javíthatjuk mások beszédét, ha felkértek rá, ha a másik fél is együttműködik velünk. Ha mégsem, akkor nem tanácsos erőltetni, ugyanis haragot, ellenszenvet válthat ki nemcsak személyünk, hanem a nyelv iránt is. 
A már ötödik kiadást megért Magyarító könyvecskéje azokon segít, kik szeretnének átváltani tiszta magyar beszédre. Szerinte a tiszta magyar nyelv meghatározása úgy szólhatna, hogy eredeti gyökökre épül. Gyökrendszerünk nyelvünk lelke, melynek visszaállítására törekedett írásai, tanításai révén. Alapítványi munkája során munkacsoportokat működtetett. Élményéről így vall:
„Azokban a csoportokban , ahol elhatároztuk, hogy mindenki igyekszik tisztán magyarul beszélni, hamarosan csodálatos együvétartozás-hangulat keletkezik, még teljesen ismeretlenek között is. Megkönnyebbülés érezni, hogy a csoportban mindenki ugyanazon a kifejezésen ugyanazt érti. Közös öröm nyelvünket felfedezni, és egyre több magyar szó és gyök ősi hátterét megérteni.”
Nemcsak nyelvünket, hanem ősi írásunkat, a székely-magyar rovásírás ápolását, átadását is fontosnak tartotta. Munkájában az ősi gyökrendszer és írás szervesen egybefonódott. Támogatta a Forrai Sándor Rovásíró Kört. Évről évre kiadványaival látta el a Kárpát-medencei Rovásírásverseny résztvevőit. Szoros baráti kötelék fűzte eme rovásírókör szervezőihez, kiknek előadását hallgathattuk hajlékának kertjében, 2005 nyarán. 
Friedrich Klára így emlékezik Angélára: „Megtisztelt és kitüntetett azzal, hogy Szakács Gáborral együtt barátjának, munkatársának tekintett. A legkeményebb területen vívta mindennapos, olykor eredménytelennek tűnő harcát; a magyar nyelv szeretetét és tisztaságát igyekezett elfogadtatni. Szinte első volt, aki Czuczor Gergely és Fogarasi János csodálatos magyar nyelv szótárát helyezte a középpontba, ahogyan a gyökrendszer ismeretét és helyes használatát is.”
Felfedezései, tanításai frissek és egyre időszerűbbek. Alapítványa, anyanyelvünket őrző kis csapata tovább munkálkodik szellemi örökségéből táplálkozva. Érezzük, bizakodva tekint le ránk, azokra, kik tovább éltetik nyelvünket a maga tisztaságában.
Angéla példája utat mutat, erőt ad és kötelez, melyet az alábbi versrészlet hűen tükröz:

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,
Ki borát issza, Élet borát issza,
Előre néz s csak néha-néha vissza— 
S a kelyhet többé nem engedi el!
/ Reményik Sándor: Az ige /

                                                                                             Göncziné Orbán Ildikó

Tisztelt Vendégeink!

Egy évvel ezelőtt távozott közülünk Molnos Angéla asszony, anyanyelvünk fáradhatatlan munkása, aki könyvtárunknak és hagyományos mesemondó versenyünknek is folyamatos anyagi támogatója volt. Egész dolgos élete nyelvek tanulásával telt. „A legkeményebb területen vívta mindennapos harcát.” 
A magyar nyelv tisztaságát akarta felragyogtatni és minél több emberben felkelteni az idegenségtől mentes nyelvhasználat igényét. 
Tiszteletbeli meghívottként részese volt iskolai életünk minden jelentős eseményének. A hosszú út fáradalmainak vállalásával mutatta meg igazán, mennyire fontosak számára és jövőnk számára is a gyerekek.
Jelenléte bennünk is erősítette a hitet, hogy a legcsekélyebb lépés is, amit anyanyelvünk védelméért teszünk, fontos. Szellemisége, könyvadományai által továbbra is velünk van. Kegyelettel és hálás tisztelettel őrizzük emlékét.